NYULAK TAKARMÁNYOZÁSA

írta: Dr. Mézes Miklós egyetemi tanár

A nyulak takarmányozása összetett probléma, amely részben az eltérõ tartási körülményekbõl (szabad, zárt), részben a nyúlnak a többi, korábban tárgyalt, állatfajtól eltérõ emésztési sajátosságaiból (koprofágia: coecotroph v. lágybélsár evés) következik. Emellett jelentõs eltérés van az anyanyulak tejtermelésével, illetve ennek táplálóanyag igényével kapcsolatban is, amelynek során az anyanyúl napi kis mennyiségû (100 - 300 g), de a tehéntejnél háromszor koncentráltabb tejet termel (az anya naponta csak egyszer szoptat). A nyúlfajták közül figyelembe kell venni pl. az angóra többlet táplálóanyag igényét is a gyapjútermeléssel kapcsolatosan.
A hazai nyúltartás fõ célja napjainkban a hústermelés (vágónyúl elõállítás), a továbbiakban ezért fõképp ennek takarmányozási kérdéseivel foglalkozunk.

A nyulak táplálóanyag szükséglete és takarmányai

A napi fejadagban etetett takarmányoknak az állat létfenntartását és termelését kell megfelelõ mennyiségû és minõségû táplálóanyaggal kielégíteni. A létfenntartás táplálóanyag igénye extenzív viszonyok mellett is kielégíthetõ például konyhai hulladékra, zöldtakarmányokra illetve szénára alapozva, de az intenzív - egyúttal gazdaságos - hústermelés igényei ennél nagyobbak.
Az intenzív termelés szükséglete általában iparilag elõállított nyúltápokkal biztosítható. A takarmányok energiatartalma 9,2 - 13,4 MJ emészthetõ energia /kg határok közé kell hogy essen. Ezen belül az emésztõszervi problémák elkerülése érdekében a tápok rosttartalma 13-15 %, szoptató anyáknál 10-11 % közé essen. A növendék állatok fehérje igénye 15-16 %, szoptató anyáknak ennél 2-3 %-al több szükséges. A nyulak zsír igénye alacsony 3-4 %. Ennél nagyobb mennyiség csak energiapótlás céljából lehet szükséges. Ezek mellett gondoskodni kell a megfelelõ ásványi anyag és vitamin ellátásról is.
A gyakorlati takarmányozás során figyelembe kell venni, hogy 1 kg testtömeg többlet elõállításához a nyúl 3,5 - 4 kg tápot igényel optimális tartási viszonyok és étvágy szerinti ( ad libitum ) takarmányozás mellett. A tartási körülmények közül kiemelt fontosságú az istálló hõmérséklete. A növendék és kifejlett nyulak számára optimális (un. komfort) hõmérsékleti tartomány 15-20 oC. Ez alatt a hõtermelés többlet energiát, ezzel többlet takarmányt igényel, míg lényegesen efölött (pl. nyári hõség) a nyulak étvágya (takarmányfelvétele) csökken, így a termelés intenzitása is mérséklõdik.
A nyúl "energiára evõ" állatfaj. Ez azt jelenti, hogy alacsony energiatartalmú takarmányból lényegesen többet fogyaszt és teljes egészében felveszi a coecotroph (lágy) bélsarat koprofágia útján. Az igen koncentrált takarmányokból ugyanakkor csökken a felvétel és a koprofágia is mérsékeltebb lesz. Ez utóbbiban szerepe van a takarmány fehérjetartalmának is, a lágy bélsár ugyanis jelentõs fehérje tartalommal rendelkezik.
A nyulak táplálóanyag szükséglete négy kategóriában (létfenntartás, vemhes, növendék, szoptató) adható meg.
Látható, hogy a szoptató nyúl igényli, a korábban már említett okok miatt a legkoncentráltabb takarmányt. Az igény tekintetében ezt követi a növendék, majd a vemhes nyulak illetve a csak létfenntartón tartott (üres) állat igénye.

A tápokból az alábbi napi felvétellel számolhatunk:

Növendék (4-11 hetes) 110 - 130 g/nap

Kifejlett (11 hét fölött) 120 g/nap

Anya (szoptató, 28 napig) 350 - 380 g/nap.

A növendék, kifejlett és szoptató állatokat étvágy szerint takarmányozzuk, a bakok esetében az adagolt takarmányozás terjedt el.
A takarmányozás szempontjából kritikus idõszak a szilárd takarmányra való átállás - választás. Általánosságban elmondható, hogy a kisnyulak emésztõ enzim rendszerének fejletlensége miatt a túl korai választás nem célravezetõ. A szopósnyulak általában 2-3 hetes korukban kezdenek el szilárd takarmányt is felvenni. A kisüzemi gyakorlatban a takarmányozás alapját a gabonafélék, korpa valamint tömegtakarmányok (zöld ill. széna) továbbá takarmány-, és sárgarépa képezik.

Fontosabb nyúltakarmányok

Legfontosabb a zab, amely korlátozás nélkül etethetõ. Az árpa és a cukorcirok a zab helyettesítõje lehet. A búza etethetõ, de a tápba csak 10-20 %-ban keverhetõ.
A kukoricát ritkán használják, miután keményítõjét a nyúl rosszul hasznosítja, de ennek ellenére erõsen zsírképzõ hatású, a vágási minõséget rontja (20 - 30 %-ban keverhetõ). A rozs nehezen emészthetõ, szükség esetén 10 - 25 % bekeverhetõ. Szárított-répaszelet kedvezõ étrendi hatású 10 - 20 %-ban alkalmazható. A takarmányborsó, bár jó takarmány, de felfúvó hatású ezért legfeljebb 10 - 15 %-ban etethetõ. A fehér- virágú édes csillagfürt kedvezõ hatású ezért 30 % -ig szerepelhet a nyúltakarmányokban. Az extrahált napraforgódara jó fehérjeforrás, bekeverési arányát rosttartalma határozza meg (3-35 %). Az extrahált szójadara rosttartalma kisebb probléma 30 %-ig keverhetõ. A lucernaliszt a nyúltakarmányok egyik legfontosabb alapkomponense. Bekeverési arányát fehérje-, és rosttartalma határozza meg (20 - 60 %). Az állati eredetû fehérjeforrások (tejpor, hal-, hús-, vérliszt) 1 - 3 %-ban alkalmazhatók.
A ballaszt pótlására szalmák alkalmazhatók elsõsorban. A kisüzemi gyakorlatban alkalmazzák a kenyérhulladékot és a kenyérhéjat is, valamint a sör-, és almatörkölyt, ez utóbbiakat fõleg szoptató anyáknak. Napi javasolt mennyiségük 20 - 80 g /állat.
A zöldtakarmányok (akáclomb, fûfélék, kukorica, lucerna), a szénák (réti ill. lucerna) valamint a takarmány- és murokrépa esetében az alkalmazható mennyiséget az állat felvevõ képessége szabja meg.

Az etetés és itatás gyakorlata

Az etetõkkel szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy rögzítettek, könnyen kezelhetõk és fertõtleníthetõk legyenek. Feltétel még, hogy a nyulak ne tudjanak belefeküdni, beleüríteni, a takarmánypazarlást (kikaparás) is meg kell akadályozni. Az etetésnek minden nap azonos idõpontban kell történnie még étvágy szerinti takarmányozás esetében is. Az etetõkben visszamaradt takarmány szükség szerint eltávolítandó.
Az etetõ mellett igen fontos a szénazseb is, mivel a szálastakarmányok etetése alapvetõ fontosságú. A szénazsebet az etetõn kívül jól kezelhetõ módon kell elhelyezni.
Az etetés mellett az itatásra is gondot kell fordítani. A növendék állatok napi vízigénye 0,2-0,5 liter, az anyanyulaké 0,6-0,8 liter, a szoptatás alatt ennél valamivel több.
Nagy víztartalmú takarmányok etetésekor az ivóvíz szükséglet felét a takarmány biztosíthatja, ivóvízrõl azonban ekkor is gondoskodni kell. A nyiltvízû itatók állategészségügyi és higiéniai szempontból kedvezõtlenek, önitató rendszerek alkalmazása a célravezetõ.